Zsidi mama féle hagymaszáras kalács 

Az igazat megvallva nagyon valószínű, hogy bennem túlteng a sváb vér annak ellenére, hogy leginkább csak egynyolcadrészt futkos az ereimben... valamiért ahogy idősödöm, egyre inkább előtör. Sok példát tudnék mondani, de beérem a két legdominánsabbal: például a német nyelv (sokak által nem értett 😅) szeretetében, vagy ugye, hogy valahogyan átkössek gasztro témába, a spórolásban ... 😏 Olyan, hogy ételmaradékot kidobni?? Legritkább esetben. Akkor is a macskának. Kollégáim egykor sokat "mosolyogtak" azon, hogy a valamelyik gyerek által épphogy (vagy alaposan) megrágott almát én még simán bevittem magammal másnap, és megettem... A múltkor pedig a meghatottságtól párás szemmel néztem, ahogy Jamie Oliver az almacsuta megszárítására és müzliben való elfogyasztására buzdít...😉
A családom több tagja is előszeretettel hagy vizet a poharában, kulacsában. Nos bevallom, én ezeket nem a lefolyón küldöm le, hanem összeöntöm a viráglocsoló kannámba. Sváb vagy zöld szokás, mindegy is, szerintem az ivóvíz- és az ételpocsékolás a legnagyobb bűnök közé tartozik. 
De van itt ez a neuralgikus zsemle-kérdés... megveszem a friss zsemlét (hogylegyenelég), de addig nem tálalom fel, míg a tegnapi el nem fogyott (mer'hogymégazispuha)... Nos, a férjem már többször jelezte, hogy ezt a szokást az édesanyja is vitte, és ő már akkor sem értette vagy kedvelte különösebben...
Viszont legutóbb olyan szigorú tanáruras fejjel közölte, hogy egyáltalán nem bánná, ha ezt a szokásomat egyszer s mindenkorra elhagynám, és ő ennyi idősen végre mindig friss pékárut ehetne, hogy komolyan elhatároztam, hogy engedek neki, különben félő, hogy kapok egy beírást 😅

A mai kalács recept tökéletes példája annak, hogy mi mindent fel lehet használni a konyhában "nedobjukki!" felkiáltással. Tavasszal nagy sláger az újhagyma, s friss ropogós szárát persze, hogy nem hajítom ki. Vagy megy a salátába (igen, olyat is eszünk 😅), esetleg belefőzöm valamilyen levesbe, vagy megsütöm ezt a kalácsot. Például mint tegnap, a gulyásleves mellé, második fogásnak. 

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy közepesen vén tyúk létemre még él az egyik nagymamám s nagypapám. Nagymamámtól tanultam ezt a receptet, ő pedig az anyósától, azaz az én dédnagyimtól. Szegények kalácsának is hívták, mert kevés és olcsó hozzávalókból elkészül. Földrajzilag Dabas-Szőlőből származik a recept, én már Tolnában tanultam 😉

Mivel  testvéröcsémtől kaptunk elsőosztályú sonkát, ezért most nem lett annyira szegényes a tészta, hanem megszórtam apróra vágott sonkakockákkal is. Viszont enélkül is nagyon finom, kipróbálásra érdemes, és tényleg alig van vele munka.

A recept:

50 dkg liszt
1 teáskanál só
maréknyi cukor (kb. 3-4 dkg)
2,5 dkg élesztő
kb. 3 dl tej
5 dkg (mangalica)zsír (margarinnal is kiváltható)

A lisztet beleöntöm a dagasztógép üstjébe, sóval elkeverem, közepébe mélyedést vágok, cukrot beleöntöm, rámorzsolom az élesztőt, és kb. 1 dl langyos tejet öntök rá. Megvárom míg az élesztő felfut. Utána bekapcsolom a gépet, hozzáöntöm a maradék tejet, és töltök magamnak egy kávét 😅
Amíg a gép dagaszt, azt elkortyolgatom. (Ez a recept fontos része, ne tessék kihagyni! 😋) Nem túl messze tőle, mert kb. 3-4 perc után hozzáadom a zsírt is. Picit előtte felmelegítem, de nem kell teljesen megolvasztani, a gép elbír vele. 

10-15 perc intenzív dagasztás után elzárom, tiszta konyharuhával lefedem, és megvárom míg a kétszeresére nő. 

Közben egy nagyobb tepsit vékonyan kikenek zsírral, majd a kész tésztát szétlapogatom benne. Egy nagy doboz tejfölben elkeverek pici sót (ízlés szerint akár borsot és fokhagymát is), 2 evőkanál olvasztott zsírt, és a tészta tetejére kenem. Megszóróm a karikára vágott hagymaszárral (s jelen esetben sonkakockával), és 200 °C-on kb. 25 percig sütöm. 

Ami utána jön, az csendes elégedett nyammogás...😉